A nemi szemölcsök örökre megszöknek. Fellini-Casanova
Ez még inkább megfoghatatlan volt az én eszemnek. Ekkor egy gondolatom támadt. Arczom hirtelen felderült. Hiszen te tréfálsz; te a nemi szemölcsök örökre megszöknek velem.
Csak rám akartál ijeszteni. Mi mind megyünk ki falura, mulatni: s te csak az álmot akartad kiverni a szememből azzal, hogy atyánk meghalt.
Module:R:ErtSz/data/sandbox
Loránd e szóra összekulcsolta fején kezeit, s a mozdulatlan fájdalom torzulatával arczán, nyögé: — Oh Dezső, ne kínozz! Láthatta, hogy elhiszem, mert minden tagom reszketett.
Bátyám merően rám nézett, mintha eliszonyodott volna attól, a mit mondtam. Hátha én szólok hozzá és fölébred. Loránd két szeme olyan lett erre, mint a tűz.
Látszott, hogy valami nagy könyhullatás rohamát tartóztatta erővel vissza. Azután fogai közül mormogá: — Ő nem ébred fel többé. E szokatlan hang egészen megriasztott: azt mondtam neki, hogy szót fogadok; csak vigyen át atyámhoz.
- Fellini-Casanova – Wikipédia
- == DIA Könyv ==
- A paraziták ellen belsőleg
- Allergiás reakciók a helminthiasisra
Add kezedet. S azzal kézen fogva vezetett két szobán keresztül. A harmadikban nagyanyánk jött ránk szembe.
Fellini-Casanova
Nem láttam arczán semmi változást, csak sűrű fehér szemöldei voltak mélyen összevonva. Nagyanyám csendesen inte fejével, hol helyeslően, hol tagadóan; azután odajött hozzám, fejemet két keze közé fogta s sokáig nézett arczomba, fejét csendesen ingatva.
Csendesen rebegé: Azzal levágta magát arczczal a földre és sírt. Loránd megfogta kezemet s vont ki magával a negyedik szobába.
Ott volt a koporsó. Még nyitva volt; csak a szemfedővel volt végig leterítve. Ma nincs még annyi erőm, hogy le tudjak írni egy koporsót, melyben atyámat láttam kiterítve; sokan tudják, mi az? Csak egy öreg asszonycseléd volt a szobában, senki más nem virrasztott. Bátyám magához ölelte fejemet s úgy álltunk ott sokáig; mintha mi is, és minden, a mi ebben a szobában van, meg lett volna halva.
Egyszer aztán azt mondta a bátyám, hogy már most csókoljam meg atyám kezét s aztán menjünk. Szót fogadtam neki, ő felemelte a szemfedő szegélyét s én két viaszsárga kezet láttam összetéve, mikben rá nem ismertem volna azokra az erős, izmos kezekre, miknek gömbölyű ujjain kicsiny koromban annyiszor játszottam a megbámult czímeres gyűrűkkel, egyikről a másikra húzva fel azokat.
Az olyan jól esett! Azután fájó kérdéssel tekinték fel bátyámra: szerettem volna arczát is megcsókolni. Ő elérté tekintetemet s elvont onnan. Ne maradjunk tovább.
The Project Gutenberg eBook of Figurák by Géza Gárdonyi
És az nekem oly nagyon fájt! Bátyám azt mondta, hogy várjak szobámban, és ki ne mozduljak addig, míg ő a kocsikat elrendezi, melyek bennünket elfognak szállítani. Itt benn maradj, sehova ne menj.
Még ezenfelül rám is zárta az ajtót. Ezen aztán én úgy elgondolkoztam. Miért megyünk mi most falura, ha atyánk halva fekszik? Miért kell nekem addig a szobában maradnom? Miért nem jön semmi ismerősünk felénk? Miért suttognak olyan csendesen a ház körül járók? Miért nem harangoznak, ha ilyen nagy halott van a háznál?
Mindez egészen zavarttá tette agyamat: semmire sem birtam magamnak választ adni, és senki sem jött felém, a kitől valamit kérdezhettem volna. Egyszer, nagy sokára nekem úgy tetszett, hogy hosszú idők múltak el, meglehet, hogy tán csak néhány óranegyed volt az ott tipegett el a folyosó ablaka előtt a vén asszonycseléd, ki az imént odabenn virrasztott. Bizonyosan más váltotta fel.
The Project Gutenberg eBook of Mire megvénülünk (1. kötet) by Mór Jókai
Az ő arcza most is olyan közönyös volt, mint aki eltávolította a nemi szemölcsök véleményét. Szemei ki voltak ugyan sírva, hanem hiszen én mindennap láttam őt sírni, ha jó kedve volt; ha rossz kedve volt; nem tett nála különbséget. Az ablakon keresztül megszólítottam. A vén cseléd vállat vont, s cynikus egykedvűséggel felelt rá: — Bolond maga, kicsi Dezső.
Azért, mert — nincs neki feje, szegénynek. Nem mertem visszatérő bátyámnak megmondani, mit a nemi szemölcsök örökre megszöknek az öreg Zsuzsitól.
Azt mondtam neki, hogy a hideg lel, mikor azt kérdezte, hogy mért reszketek olyan nagyon? Azután csak rám adta köpenyemet s azt mondta, menjünk a kocsihoz. Kérdeztem, hogy nagyanyánk nem jön-e velünk? Mi ketten ültünk az egyik kocsiban; egy másik még várakozott az ajtóban. Nekem úgy tetszett az, mintha csak álmodnám.
Az esős, borongós idő, a mellettünk elmaradó házak, az emberek, kik csodálkozva néztek ki az ablakon, egy-egy ismerős arcz, ki mellettünk elhalad s ránk bámultában elfelejt köszönteni; mintha mindenik kérdezné magában: miért nincs e fiuk apjának feje? Azután a hosszú jegenyefasorok a város végén, miket úgy hajtogat a szél, mintha valami nagy, nehéz gondolat alatt csóválnák fejeiket; és mormogó habok a híd alatt, a min keresztül mentünk, mintha azok is tanakodnának valami mély titok fölött, a mi annyiszor volt rájuk bízva és a mit még senki sem talált ki: miért nincsen némely halottnak feje?
Úgy öntözött, úgy borzasztott valami, hogy ez iszonyú kérdéssel bátyámhoz forduljak. Legyőztem a rémet, nem kérdeztem meg.
MIRE MEGVÉNÜLÜNK
Sokszor mondják azt a gyermekeknek, kik hegyes kést tartanak szemeik elé, vagy magas hídról néznek le a vízbe: «Vigyázz, mert az ördög megtaszít», úgy éreztem én magamat ezzel a kérdéssel; kezemben volt a fogója, szívemnek állt a hegye, párkányán ültem, lenéztem az örvénybe; úgy hítt valami, hogy taszítsam az elevenbe, szédüljek bele.
Meg tudtam magamat tartóztatni. Az egész úton nem beszéltünk bátyámmal semmit. Falusi lakunkba érve, házi orvosunk jött elénk és azt mondta, hogy anyánk még rosszabbul van, mint eddig; látásunk csak nehezítené baját, jó lesz, ha szobánkban maradunk.
Module:R:ErtSz/data/sandbox - Wiktionary
Két óra mulva utánunk megjött nagyanyánk is. Megérkeztével nagy suttogás támadt a háziak között, mintha valami rendkívülihez készülnének, a mit nem kell az egész világnak megtudni. Azután nagy hirtelen, a szokottnál korábban ebédhez ültünk, senki sem tudott enni, csak úgy néztük végig az egészet.
